Bezárva otthon a gyerekkel – muszáj így lennie?

A kisbabás létet valami rózsaszín vattacukorként képzelik el a legtöbben. Az anyuka nyugodt és boldog, a baba cuki és gügyög. A valóság ezek után nagyon sokakat lendületesen mellbe vág, amikor kiderül, hogy a baba nemcsak cuki és gügyög, hanem sokszor egészen sokat sír, és látszólag lehetetlen enyhíteni a problémáin. Még a legnyugodtabb, legbölcsebb szülőnél is elszakad néha a cérna, a kialvatlanság miatt sokkal ingerlékenyebbek és türelmetlenebbek vagyunk sokszor.

 

Az anyuka hetekig, hónapokig nem jut el egyedül sehova, ezért kezd belefásulni egy kicsit az otthonlétbe. Mire letelik a két-három év, amennyit egy átlagos magyar nő otthon van a gyerekével, sokan úgy érzik, majd becsavarodnak, és szinte szomjazzák a munkába való visszaállást, hogy végre újra felnőtt emberek között lehessenek, értelmesen beszélgethessenek, és a kakis pelenkán kívül is érjék őket ingerek.

 

De vajon muszáj-e ennek így lennie?

Nem. Az a helyzet, hogy ezt mi csináljuk magunknak. Azzal, hogy attól rettegünk, mit szól a környezetünk, ha a gyereket az apjára bízva elmegyünk néha tornázni, futni, táncolni, amihez kedvünk van. Ha esetleg ellátogat a nő a körmöshöz, kozmetikushoz, fodrászhoz, akkor már maga a sátán, akinek a külseje fontosabb, mint a gyereke. Ne ugráljon, legyen szépen otthon a babával, és ne szegény férfiembert terhelje már a gyerekvigyázással, hiszen neki épp elég a munka, anya meg „csak” otthon van. A legtöbb anya enged a társadalmi nyomásnak, meg akar felelni, hiszen az anyaszerep a legfontosabb szerep minden nő életében. Ha abban kritizálnak egy nőt, teljesen össze tud omlani, amennyiben nincs kellő önbizalma. Sokaknak még mindig az a jó anyaság mércéje, hogy éjje l- nappal sülve – főve csak ők vannak a gyerekkel.

Van a gyereknek apja is

A helyzet az, hogy ideális esetben a gyereknek két tökéletesen kompetens szülője van, akik egyformán képesek ellátni (oké, apuka nem tud szoptatni, ez az egyetlen kivétel). Ha apával hagyod a gyereket, az NEM lepasszolás, hiszen neki pont ugyanannyira a gyereke, mint neked. És nem, nem azért kell kivennie a részét, mert az, hogy dolgozni jár, semmi, hanem mert ha minden igaz, ő is részt akar venni a gyereke életében. Ugye? Nyugodtan add meg neki az esélyt, hogy megtegye, addig pedig Te csinálhatsz valami mást. Mondjuk szánhatsz időt magadra. Fontos, hogy bízzál benne, képes rá ő is, nem beszélve arról, hogy a gyerek-apa kapcsolat szempontjából nagyon fontos, hgy kettesben is töltsenek időt. Gyakran egyébként az apukák sokkal jobban meg tudnak oldani helyzeteket, mert kevésbé pánikolósak, aggodalmaskodóak.

Mozdulj ki gyerekkel

Egyébként, ha viszonylag kevés lehetőséged van gyerekmentesen kimozdulni, gyerekkel is lehet. Vannak baba-mama klubok, tornák, babúszás, különböző kisbabás foglalkozások, ahol találkozhatsz más anyukákkal. Igen, félig-meddig ezek is a gyerekről szólnak, de azért Te is emberek között vagy. Jobb, mint otthon, egyedül nézni a falat, és nem szólni senkihez, nem igaz? Nyilván minden kényelmesebb gyerekmentesen, de annál minden jobb, mint hogy azért nem mozdulsz/mozdultok ki, mert körülményesebb gyerekkel.

Mi például kisfiunk 8 hónapos korától utazunk, az első utunk autóval 1100km volt, és jobban bírta, mint mi. Mentünk már repülővel is 12 órát, persze hazudnék, ha azt mondanám, kényelmes volt az utazás, de kár lett volna kihagyni azokat az élményeket, ami Sri-Lankán várt ránk 1 hónapon át, csak azért, mert gyerekkel utazni jóval nehezebb.

Szóval BÁTORSÁG, Anyukák!

 

0 válasz

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Érdekel a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.