Harmadik a kapcsolatban – lehet, hogy jót tesz?

Egy harmadik fél megjelenése a kapcsolatban szinte mindig negatív csengéssel bír. Az van a köztudatban, hogy olyan kapcsolatokban, amik jól működnek, szó sem lehet arról, hogy egy harmadik fél jelenléte akárcsak felmerüljön. Ha ez megtörténik a biztosan vannak egyéb problémák is. Amíg az ember szerelmes, és harmonikus kapcsolatban él a párjával, történet szinte bármi, eszébe sem jut ránézni másra. Abban a pillanatban azonban, hogy valami elkezd nem működni, sokkal inkább hajlamos lehet az ember akár tudat alatt is felmérni a terepet, és hamarabb észre fogja venni a kínálkozó lehetőségeket.

Rávilágíthat arra, hogy gond van

Kevesen gondolnak bele ugyanakkor abba, hogy egy harmadik fél megjelenése a kapcsolatban akár jót is tehet. Persze most lehet, hogy Te is döbbenten nézel: mégis hogy tehetne jót a kapcsolatomnak, ha befurakodik egy másik pasi, vagy egy másik nő?

Nem közvetlen ez lesz pozitív hatással, az tény, és jól ebből csak akkor tudtok kijönni, ha a harmadikat közös erővel eltávolítjátok, inkább előbb, mint utóbb. Arra azonban igenis jó lehet ez a szituáció, hogy rájöjjetek, valami nem működik jól. És ha szeretitek még egymást eléggé, és ragaszkodtak egymáshoz, akkor az alap problémát helyre tudjátok hozni, így pedig még jobb lehet a kapcsolatotok, mint előtte volt.

Fontos az őszinte megbocsátás

Persze ahhoz hogy ez meg tudjon történni, fontos, hogy a sértett fél őszintén meg tudja bocsátani a párjának a mellékvágányt. Ha ez nem tud megvalósulni, akkor kár a gőzért, mert a tüske örökre ott fog maradni, és a bizalmatlanság fogja megölni a kapcsolatot. Csak abban az esetben működik ez, ha tényleg képes vagy a megbocsátásra, és a bizalom felépítésére.

Ezután következnek az őszinte beszélgetések. Nem vádaskodva és nem veszekedve. Mindenki mondja el, hogy mi volt a problémája az eddigiekben, miért nem érezte jól magát a kapcsolatban. Ezek után közösen meghatározhatjátok, hogy mi az, amin változtatni kell. Ha ketten nem megy, kérhetitek esetleg pár terapeuta segítségét.

Fontos, hogy ha úgy érzitek, van még min dolgozni, és van értelme megmenteni a kapcsolatotokat, mert még szeretitek egymást, akkor próbáljatok erre koncentrálni, a mellékvágányt pedig fogjátok fel úgy, hogy talán pont ez kellett ahhoz, hogy rádöbbenjetek, mennyire szeretitek egymást, és mi kell ahhoz, hogy a kapcsolatotok jól működhessen.

Mi van, ha nem történt semmi, csak flört?

Amikor “rés van a pajzson”, és nem működik tökéletesen a kapcsolat, sokkal könnyebben és nyitottabban flörtölünk, fogadjuk a bókokat, az udvarlást. Ebben még nincsen semmi rossz, hiszen tudat alatt is így próbál az meber egyensúlyt teremteni, ha valami hiányzik az életéből. Nem árt azért kicsit megvizsgálni, mi az pontosan, miért nem kapom meg, mit várok pontosan, és erről beszélni a másikkal.

Az igazi nagy guruk mindig azt mondják, ha valami hiányzik az életedből, add azt a másiknak. Ha hiányzik az intimitás, adj intimitást. Ha hiányzik a szex, adj szexet. Ha hiányzik a kedveskedés, kedveskedj Te. Ez furcsán hangozhat, de ezzel a másikat is megnyitod a saját vágyaidra, és újra harmónia lesz a kapcsolatotokban.

0 válasz

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Érdekel a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.