Barion Pixel

BIKINI BODY KIHÍVÁS ÉS MENTORPROGRAM

Mit mondanak korábbi résztvevőink a programról és saját átalakulásukról?

Videós interjúk

Korábbi Bikini Body Kihívás résztvevő

Fazekas Ilona

"Amikor szembe jött a program tudtam, hogy nekem ez kell! Itt nem kell semmit sem kitalálni. Megvan benne minden, Alma összeállította és nekem csak azt kell csinálni, amit ő mond. Ez így volt tökéletes ahogy volt! …már vannak izmaim, és a párom imádja! Kivirultam és imádom ezt az új életemet! Nagyon szeretem. Én ezt nem hagynám abba…ez most már marad!"

Ica pont az ellenpólust erősítette, soha nem táplálkozott rendszeresen és egészségesen, fiatal kora óta nem szeretett enni, és nem is evett. Ez 3 hónap alatt teljesen megváltozott, megszűntek az emésztési problémái, teljesen átalakult, és annyira imádja az új életét, hogy semmi pénzért nem adná fel. Fiai és férje is nagyon büszke rá.

Korábbi Bikini Body Kihívás résztvevő

Micskó Lilla

“…ez egy támogató csoport, nagyon jó kis közösség alakult ki. Az étkezés terén nagyon gyorsan és hirtelen tudtam váltani, mert minden jó volt. Egy hónap után már nagyon látványos volt a külső és belső változás, és elkezdtem kapni a dicséreteket és bókokat.”

Lilla 3 hónap alatt 12 kilót fogyott és már 2. évben csinálja végig a programot. Azt mondta, neki kell ez az extra löket egy évben, amit a folyamatos mentoráció, motiváció és a közösség ereje ad, így idén harmadszorra is jelentkezni fog.

Korábbi Bikini Body Kihívás résztvevő

Kovács Zsuzsana

“Igazából én ugyanazt az életmódot folytattam, amit 20 évesen is, viszont amikor beálltam a tükör elé és megnéztem magam, megnéztem a testem, akkor már nem ugyanazt a képet láttam, amit 20 éves koromban. És ez elszomorított… A közérzetem sem volt jó, attól hogy rosszul táplálkoztam. Most már tudom, hogy mi jó a szervezetemnek, mert nagyon nagy tudatosságot kaptunk. Megismertem a saját testemet, és leszoktam a dohányzásról.”

Zsuzsa kozmetikusként dolgozik, és pontosan látja a Nők bőrén, hogyan táplálkoznak, egészségesen vagy egészségtelenül. Sokszor a bőrproblémákat nem lehet kezelésekkel és krémekkel megoldani, belülről kell dolgokat megváltoztatni. 2-4 hét alatt látható a változás az arcbőrön is, illetve a narancsbőr is elhalványul, ha megváltozik a táplálkozásunk.

Korábbi Bikini Body Kihívás résztvevő

Kohut Vivien

Kétségbeesve.. egyedül.. az interneten megjelenő ezer és ezer információt szolgáló és gyors változást ígérő “megoldások” között bukdácsolva kerestem a TITKOT a topp forma elérésére, arra hogyan hozhatom ki a maximumot magamból.
 Az étkezéseim akkoriban enyhén szólva sem voltak egészségesnek és rendszeresnek mondhatóak, az edzéseket habár csináltam, nem tapasztaltam hatalmas változásokat. Emiatt elvesztettem az önbizalmamat, bátorságomat és ezt fiatal Nőként megélni nem volt egyszerű.

Szembejött velem egy lehetőség, habár fenntartásosan fogadtam, mint addig bármi ilyesfajta “hirdetést”.
 Elolvastam miről is szól, hogy fog működni, mit ígér és, hogy ez nem az első induló program, megnéztem a korábbi tagok véleményeit is.
 Azt hiszem már az első percben eldöntöttem, hogy csatlakozni fogok.
 Nem ígért gyors változást, csodaszereket; kőkemény munkával, kitartással, szorgalommal és fegyelmezettséggel kecsegtetett. Pontosan ilyen típus vagyok, szeretek küzdeni, szeretem követni a lépéseket, ha valaki vezet. 
A BBC program pont ezt nyújtotta. Az edzések és étkezési tanácsok mellett rengeteg motivációt és megerősítést, bátorítást kaptunk, ami segített tovább menni.

Előtte-utána visszajelzések

Nagyon sok kudarc után, egy-két éve egy lassú, de fokozatos életmódváltásba kezdtem, de nem volt rendszer, nem voltak a kérdésekre válaszok, csak csináltam azt, amiről általánosságban kialakult egy kép, hogy mi egészséges, mi jó egy női szervezetnek és mi nem. Rengeteg információt kap az ember az egészséges életmódról és mozgásról, de minden rendszer más, sokszor egymásnak ellentmondó dolgok közül kell kimazsolázni, hogy mi az, ami a legjobban működik nálunk. Szerettem volna tovább fejlődni, még többet tanulni és tovább fogyni. A fő cél mindig is a fogyás volt és az, hogy szeretni tudjam magam, hogy újra nő lehessek. Rendszert kaptam, egy támogató csapatot, tudást, válaszokat a kérdésekre, felismeréseket. Bevallom kihívás volt az első fotókat elkészíteni majd kitenni azokat a csoportba. Ezen kívül a mozgás rendszeressé tétele, még egy hosszú fárasztó munkanap után is nekiállni, még ha csak fél óra is, de motivált a csoport, a sok videót változatosan lehet variálni, mikor mihez van kedvem. Hétről hétre épült be minden, lett rutin, lett könnyebb, és nőtt a heti edzések száma is.

Ami számomra még nehéz volt a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, ezekhez nagyon jó segítséget és eszközöket kaptam, amely szintén sokat változott már a 3 hónap alatt is. Abszolút megérte a BBC-be fektetni! Egy életre szóló tudást kaptam, egy olyan komplex dolgot, ami tényleg a teljes életmódomat megváltoztatta, a mindennapjaimat, és a legjobb, hogy könnyedén alkalmazható, annyira rugalmas, hogy úgy tudom alakítani, hogy nekem jó legyen, nincsenek áldozatok és lemondás, minden helyett van más, ami jó. Izgalmas volt  az út és napról napra lett könnyebb, ahogy mindent megértettem, ahogy minden összeállt fejben is. Nem csak mozgás és étrend terén, de sokat tanultam a női hormonrendszerről, az alvás fontosságáról, hogy hogyan függ össze minden mindennel, és nem utolsó sorban megtanultam azt is, hogy senki nem tökéletes, semmit nem lehet mindig 100%-on csinálni, a 85-15 %-os szabály nagyon jól működik. Jobban érzem magam a bőrömben, most már tudom, hogy egyszer elérhetem azt, amit szeretnék, de már most is nagyobb az önbizalmam, mint a program elején. Ha most azon gondolkozol, hogy csatlakozz-e, akkor azt mondom ne habozz tovább. Minden nőnek legalább egyszer részt kellene vennie ezen a programon.
Varga Erika
A tavalyi program után a téli időszakban felszaladt 3 kg. Újra csatlakoztam! Szerettem volna ismét bomba formába kerülni és újabb lendületet gyűjteni. A program segített helyre rázni és a helyes úton tartani az új, tiszta életmódban. Legnagyobb kihívásom a vírus alatti stressz és bizonytalanság ellenére helyt állni és a programot csinálni! 

Sikerült visszanyerni a tavalyi alakom (-3 kg) és szálkásabb lettem. Maximálisan megérte újra résztvenni a programban. Idén is ajánlottam már a programot, mivel egyre többen szeretnék tudni, hogy lettem ilyen vékony és sportos. Tudni szeretnék mi a titkom. Csatlakozz és megtudod!
Dancs-Baráth Eszter
A BBC előtt, szörnyen éreztem magam testileg és így lelkileg is, volt pár gyenge próbálkozásom az elmúlt évben, de szóra sem érdemesek.
 3 éve kezdődött a válásom, akkor is közel ilyen túlsúllyal rendelkeztem, mint a BBC előtt, de akkor kb. 6 hónap alatt 25 kg-t fogytam, olyan bombanő lettem, mint kb. soha, hihetetlenül megerősödtem minden szempontból, mert kellett, de a fogyást a lelkem mélyén úgy éreztem, nem magamnak köszöntem, hanem a stressznek. 
Ahogy kezdtek rendeződni a dolgok körülöttem/bennem megismerkedtem egy férfival, aki így vékony/bombanőkent ismert meg, aztán eltelt 1-1,5 év és én újra dagadt lettem, ő viszont ugyanolyan számomra őrült sármos pasi maradt, ezért voltak a próbálkozások, de nem működtek.

Aztán szembejött velem a BBC és nagyon szkeptikus voltam, úgy voltam vele, max. ez se sikerül, de hogy én ezt végig csinálom, ha vért izzadok is. Amit Alma mondd azt fogom csinálni 3!!! hónapig, még ha esetleg nem értek vele egyet akkor is, és utána még mindig visszatérhetek az életemhez. Komolyan vettem mindent, listát írtam, terveztem, célokat tűztem ki, kiiktattam a tejet, sőt a kávét is mellőztem, nekem így volt könnyebb, erre senki sem kért. Az általam diétásnak ítélt natúr joghurtot is cseréltem görög joghurtra és kókusz joghurtra, de ritkán fogyasztottam. Új dolgokat ismertem meg, elkezdtem vizet inni, sok vizet. Ennek köszönhetően az anyagcserém gyorsabb lett, a bőröm szebb és nem csak a fenekemen, combomon, de az arcomon is, a kozmetikusom is észrevette.

Azzal, hogy a tejet elhagytam, sőt a tejtermékeket is, megszűnt a puffadásom és az a megmagyarázhatatlan valami is, ami miatt valami nem volt ok velem, pedig a program előtt 6 hónappal voltam mindenféle vizsgálaton meg gyomor és végbél tükrözésen is, de semmit sem találtak. Most azt mondom jól vagyok, van még hova fejlődni, de úgy érzem Alma mindent beleadott, így úgy éreztem nekem is ez a dolgom. A napi sporthoz nagyon nem volt kedvem, és kifogások mindig vannak és számtalan okot fel tudtam volna sorolni, hogy miért nem fér bele mindennap 40 perc sport az életembe: költözés, 4 gyerek, felújítás, munka, betegség, kórház stb. De belefér. 

Számomra mindenképp megérte és bátran ajánlom másoknak is, hisz mindenki észreveszi a változást rajtam, ami szám szerint 13,6 kg, úgyhogy bátran mesélem, hogy mit, hogy csináltam, pedig az elején volt, aki furán nézett, tudjátok azzal a nézéssel, hogy “ahha persze majd online csinálod meg majd segít, ahha, bezzeg én edzőterembe járok, fehérjét iszom edzés után”, de 3 hónap múlva ő semmit nem fogyott, nem dicsőség számomra, de jól esett mikor elismerte, hogy “nehogy elfogyjak” nos nem fogok. Még nem értem a célomhoz, viszont már most sokkal magabiztosabb vagyok, a szexben is felszabadultabb és merészebb lettem.
Török Petra
A BBC program megkezdése előtt már nagyjából megfelelően étkeztem és heti 3-4x edzettem is. De ezek szerint valamit nem csináltam jól, mivel folyamatosan nőtt a súlyom. Almát és munkásságát, már régóta ismertem, követtem, és amikor előállt a 90 napos életmódváltás ötletével, egyből az jutott eszembe, igen, most jött el a pillanat, hogy visszafordítsam a hízás folyamatát, és az eddig arra fordított energiákat a fogyásba, az egészséges élet elérésébe fektessem.

Mivel olyan gyógyszereket szedek, amelyek mellett a hízás elkerülhetetlen, ha az ember nem figyel magára, számomra a legnehezebb az volt, hogy az imádott édességeket, süteményeket kiiktassam az étkezésemből. És láss csodát, miután ez megtörtént, még alaposabban megválasztottam az étkezéseimet és az edzéseim számát is megemeltem, nemcsak megállt a hízás, de elkezdtem fogyni. Sajnos voltak hátráltató tényezők a 90 nap alatt, ami miatt nem tudtam teljes mellbedobással a programra összpontosítani, pont ezért nem is annyira látványos a változás, de mindezek ellenére sikerült megváltoztatnom a gondolkodásomat, rengeteg új, egészséges recepttel gazdagodtam, amit mára teljesen beépítettem a mindennapjaimba. És az apró változásoknak is örülni kell, hogy megmaradjon a lendület, a motiváció!!!

Csak azt mondhatom, hogy az utolsó fillérig megérte a befektetett pénz, az a munka, amit Alma a mentorálásunkra fordított, bőven felülmúlta várakozásaimat. Olyan komplett anyagot kaptunk, amilyennel eddig még nem találkoztam. Bármi kérdésünk volt, ha kellett 10x is megválaszolta újra és újra.
 A csapat szuper jóra sikeredett, rengeteg energiát, támogatást kaptunk egymástól. Megosztottuk egymással örömeinket, félelmeinket. Eddig is lelkesen meséltem másoknak a BBC programról és természetesen ezután is ajánlani fogok mindenkinek. Ne félj változtatni, magadnak teszed, magadért! Ne riasszon el, hogy le kell mondani dolgokról, könnyebb megtenni, mint gondolnád és sokszorosan megtérül! Még egyszer nagyon nagyon hálás vagyok Neked, hogy ezt a programot létrehoztad, mindent elkövettél a fejlődésünk érdekében! Imádatom irányodban asszem örökké megmarad.
Réti Judit
A BBC előtt már tudtam, hogy változni akarok. Nem volt nagy súlyfeleslegem, egyszerűen “lekvárnak” éreztem a testem. Tudtam, hogy átfogó program kell: étkezés reformálása + testmozgás kombó. A BBC pont ilyen. Elsőként a Life detox programhoz csatlakoztam. Végigcsináltam, nagyon tetszett.

A BBC programhoz azért csatlakoztam, mert biztos voltam benne, hogy itt megcsinálom az életmód váltást. Fő célom a feszesítés és cellulit eltűntetése volt. A súlyvesztést 64 kg-ról 60-ra álmodtam, végül 58 kg lett. Legnagyobb nehézséget a csokoládé szeretete okozta a program első napjaiban. Az étrendben van alternatíva, így ZeroBar szelettel vagy egy marék mandulával tökéletesen elégedett vagyok. 

A program ára messze alatta van az értékének! Alma, mint mentor: elérhető ha kérdés van, hiteles és inspiráló a megjelenése, mert szuper nőies, amire minden BBC tag vágyik. Lehet edzeni, amikor gyerekek és munka mellett idő van, nincs kifogás. Rendszert visz az étkezésbe, természetessé válik, hogy csak egészséges táplálékot eszünk meg. A BBC programot szeretettel ajánlom annak, aki: szeretné megérezni, milyen csapatban dolgozni életmód váltásán, mert ez extra erőt ad. Példát akar mutatni gyermekének, milyen egy magabiztos nő.
Hausmann Réka
Kicsit hezitáltam, hogy jelentkezek-e. Abban biztos voltam, hogy a program profi jó lesz és ebben nem is csalódtam. Azt viszont már csatlakozás előtt tudtam, hogy 100%-ot nem fogok tudni beleadni. Mégsem akartam egy egész évet várni a következő Bikini Body Challenge-re. Milyen jól döntöttem! A célom erre a 3 hónapra igazán az volt, hogy megszerezzem a tudást az egészséges életmódról/táplálkozásról nemcsak magam számára, de a családom számára is. A tudásanyagokból rengeteget tanultam!  

A teljes 100%-ot amit már mondtam igaz nem tudtam belerakni, de megleptem magam, mert sikerült többet belefektetni, mint amire számítottam a legelején. Nem tudtam elképzelni, hogy fogok-e tudni csinálni napi 30 perc mozgást munka, kislányom és minden egyéb más mellett, pedig 30 perc igazán nem nagy kérés. Képzeld a program végére már a pihenőnapokon is kérdezte a kislányom, hogy akkor Pirner Almát csinálunk-e, Pölös Zsófit vagy esetleg nyújtunk aznap? 

Sokat tanultam és még sok tanulnivalóm van. Már most tudom, hogy jövőre ismét veletek akarok tartani. Köszönöm szépen a sok munkát és energiát,  amit beleraktál ebbe a programba!
Huszár Judit

Válassz a 2022-es Bikini Body Kihívás és Mentorprogram csomagjai közül:

Alap csomag

br. 65.000 Ft vagy két részletben 2x br. 32.500 Ft
  • Örökérvényű hozzáférés a 2022-es Bikini Body Kihívás online programjához
  • Virtuális mentoráció, közösségi élmény és napi szintű kapcsolattartás hétindító bejelentkezésekkel
  • Kérdezz-felelek előadások

Motivációs csomag

br. 95.000 Ft vagy két részletben 2x br. 47.500 Ft
  • Örökérvényű hozzáférés a 2022-es Bikini Body Kihívás online programjához
  • Virtuális mentoráció, közösségi élmény és napi szintű kapcsolattartás hétindító bejelentkezésekkel
  • Kérdezz-felelek előadások
  • AW Étrend-kiegészítő csomag
  • WOMAN POWER motivációs és önmegerősítő kártyacsomag
    Mi az a WOMAN POWER kártyacsomag?

ALL IN csomag Almával

br. 145.000 Ft vagy két részletben 2x br. 72.500 Ft
  • Örökérvényű hozzáférés a 2022-es Bikini Body Kihívás online programjához
  • Virtuális mentoráció, közösségi élmény és napi szintű kapcsolattartás hétindító bejelentkezésekkel
  • Kérdezz-felelek előadások
  • AW Étrend-kiegészítő csomag
  • WOMAN POWER motivációs és önmegerősítő kártyacsomag
    Mi az a WOMAN POWER kártyacsomag?
  • 2 alkalmas speciális egyéni Bikini Body online konzultáció Pirner Almával
  • Bikini Body Motivation találkozón és előadáson való részvétel Pirner Almával
limitált