Ami miatt a legtöbb nő nem érti a pasikat

Biztos hallottad már a mondást, a „férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek”.
Noha ez nincs is feltétlenül így, de egy biztos, soha nem fogják igazán megérteni egymást a nők és férfiak, hiszen teljesen másképp működnek.
Amíg nem értjük meg a férfiak működését, örök kétely, idegeskedés és értetlenkedés lesz az életünk, ami borzalmasan irritáló egy párkapcsolatban, mint ahogy az állandó faggatózás is.
Na de mit tehetünk, ha okos nők vagyunk, és nem szeretnénk a pasi agyára menni hosszú távon?
Meg kell ismernünk a működésüket.

Nézzük, mik azok a különbségek, amiket minél előbb tudomásul veszünk, annál boldogabb életet élhetünk egy férfi mellett.

„Én nyerek, te veszítesz”.

A férfiak alapenergiája a harci szellem, hiszen ezért(is) férfi a férfi. Míg a nők inkább az „együtt győzünk” hívei, sőt inkább veszít, hogy a férfi nyerhessen, hiszen az alapenergiája a gondoskodó szellem.

Lássuk azt a megoldást

A férfiak teljes mértékben megoldás orientáltak, minden helyzetben egyértelműen a lehető legrövidebb utat keresik a megoldáshoz, míg a nő együttérzésre törekszik és azt is várja.

Tárgyak fogságában

A pasik imádják a tárgyakat, amivel eredményt lehet elérni. Szeretik a hasznos kütyüket, a híreket, melyekre szükségük van a szakértelmükhöz, az olyan sportokat, amiben verseny van. Erről szól az akciófilm imádatuk is, hiszen benne van a harc, a versengés és érzelemmentesség, illetve a „hős” misztériuma. A nőket ezzel szemben inkább az emberek, társas kapcsolatok érdeklik, a pszichológia, a személyiség fejlődés és a lélek.

Vizuális izgalmak

A pasik egyértelműen vizuális típusok, elsősorban egy csábító nő látványától jönnek lázba. Erre épülnek az erotikus magazinok és filmek, és ezért rajonganak a sztriptízért, szexi ruhákért, cipőkért.
A nők ezzel szemben abszolút verbális típusok, szeretik a kedves szavakat, ha „duruzsolnak” a fülükbe. Nem véletlen a mondás: „ledumálja a pasi a nőről a bugyit”. Nos, igen, erre épülnek a romantikus regények is, ami felpiszkálja a nő fantáziáját.

Érzelmek? Csak óvatosan.

A legtöbb férfi eltitkolja a érzelmeit, mert úgy érzi, ez a gyengeség jele, amit nem engedhetnek meg maguknak. Nehezen nyílnak meg, nehezen beszélnek róla. Kisfiúként sokszor megkapták, „Ne sírjál már! Mi vagy Te, kislány? Anyámasszony katonája?” Ezekkel a dolgokkal sikerült is kiölni belőlük még a csíráját is annak, hogy ők is elgyengülhetnek néha. A nő ezzel szemben imádja kimutatni és megosztani az érzelmeit, sírni és panaszkodni.

Néha barlangba vonulnak

A pasik lineárisan mozognak az érzelmi grafikonjukon, közelednek és távolodnak, néha pedig bevonulnak a kis „barlangjukba”. (nem, most nem arra gondolok..:-)) A nők ezzel szemben hullámzóak, egyszer fent vannak, egyszer lent, néha látszólag teljesen ok nélkül, követhetetlenül.

Ha valami jól működik…

Ha valami jól működik, azon nem kell változtatni, hiszen a nyertes csapatot nem kell lecserélni a férfiak szerint. Ezzel szemben a nők úgy vannak vele, miért ne működhetne még jobban? Folyamatos változtatásban vannak, fel és megújításban, amit a férfi néha nem ért, és nem győz követni.

Mindkét fél másért csinálja

A pasik egyértelműen eredmény orientáltak, mérhető teljesítményeket szeretik, céljaik mielőbbi elérését, ami egyértelműen látszik. Egy nő folyamat orientált, nem feltétlen a cél érdekli, mint például vásárlásnál a nézelődést is szeretik, akkor is, ha éppen nem vesznek semmit.

Hogyan ösztönözzük a másikat?

Talán ez az egyik legfontosabb pont, ezzel tudjuk folyamatosan motiválni a másikat. A férfiak azt szeretnék érezni, szükség van rájuk, míg a nők imádják a kényeztetést, ha törődnek velük. Ha ezt megérti mindkét fél, nagy gond nem lehet!

Stresszkezelés, de hogyan?

A férfiak egyértelműen „befelé” fordulnak, úgy kezelik a stresszt, elvonul a problémájával a barlangjába. Míg a nők „kifelé” fordulnak, keresnek valakit vagy valakiket, lehetőleg jó sok embert, akiknek elmesélhetik, aprólékosan, hogy mi zaklatta őket fel annyira.

+1 gondolat, amit jobb, ha tudsz

Van az a pár perc, amikor a pasi csak bambul maga elé, és te kérdezgeted rossz esetben, hogy mi van, mire gondol, mi történt, mondja már el, mert látod, hogy van valami…Nos nem minden esetben, de az esetek többségében lehet, hogy éppen semmire nem gondol, mert a pasiknak van olyan, hogy éppen „nothing box”-ban vannak, azaz a „semmi dobozban”, és tök jól érzik úgy magukat. Míg a nőknél ez elképzelhetetlen, és pont azért nyomasztják a férfiakat, hogy olyan dolgokat fejtsenek meg, amik nem is léteznek.:-)

Ahogy azt olvashatjátok, nem egyszerű a „párkapcsolatnak nevezett játék” az életben, mégis sokkal könnyebbé tehetjük, ha a fent írtak tudtában vagyunk.

Én ha már a pasik abszolút vizuális típusok, nézzük, hogyan tudjuk őket elcsábítani nap mint nap! Töltsd le ingyenes összefoglalómat MOST!

0 válasz

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Érdekel a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.