Mivel üldözöd el 5 perc alatt a pasikat?

Ha már régóta nem sikerül a párt találnod, hiába vannak randevúid, valamiért semmi komoly nem jön össze, jogos lehet a feltételezés, hogy esetleg nálad van a hiba. Persze ez közel sem biztos, de mindenképpen érdemes megvizsgálni ezt az eshetőséget is. Nagyon sok nő úgy üldözi el maga körül a férfiakat, hogy észre sem veszi, ugyanakkor a környezet viszont világosan látja a problémát.

Többnyire változó, hogy melyik férfinak mi jön be, és mi az, amitől inkább megfutamodik, de van néhány általános érvényű szabály, amiket az első randikon nem árt szem előtt tartani, azt szeretnéd, hogy további találkozókra is sor kerüljön. A bejegyzésem különlegessége, hogy férfiak állították össze ezt a listát, így talán még hitelesebb!

• A klasszikus

„Te hány gyereket szeretnél, és mi legyen a nevük?” Az első randikon? Komolyan? Nem kicsit mániákusnak és kétségbeesettnek tűnsz ettől, és egyből felmerül az a gondolat a pasiban, hogy igazából neked teljesen mindegy, hogy ki, csak valaki csináljon neked gyereket. Erre senkinek nincs szüksége. Lehet és kell is előre beszélni a jövőbeni tervekről, de legalább várd meg, míg valami alakulni kezd köztetek, ne egy kvázi idegent támadj le ezzel.

• Ne tömjénezd magad!

Természetes, hogy mindenki igyekszik a legjobb formáját hozni, és a legjobb színben feltűnni egy randin, azonban nagyon a visszájára tud el sülni, ha mást sem csinálsz, mint magadról áradozol. Könnyen úgy tűnhet, hogy egoista és beképzelt vagy, ez a tulajdonság pedig nem szimpatikus másoknak, ráadásul azáltal nem is hagyod érvényesülni a partneredet. Jobban jársz, ha többet kérdezel, és hallgatod őt, mint ha folyamatosan te beszélsz.

• Ne beszélj az exekről!

A volt párod nem éppen a legjobb téma egy randin, még akkor sem, ha tényleg úgy gondolod, hogy te már túl vagy rajta. Azzal, hogy róla beszélsz egy másik pasinak, épp az ellenkezőjét sugallod. Ugyanez a helyzet nála is: ne faggasd a volt barátnőkről! Sajnos ezt  hibát nem csak a randizás időszakában, de később is elkövetik. Nem kell faggatni a másikat, milyen közös élményeik voltak a múltban az exével, és végképp nem kell összehasonlítgatni. Ez szép lassan megöli a kapcsolatot, ugyanúgy, mint a féltékenység.

• Ne piálj be!

Evidensnek tűnik, de könnyű véletlenül átlépni a határt. Megihatsz egy-két pohár italt, hogy kicsit oldódjanak a gátlásaid, de semmiképpen ne csípj be, mert egy ebben a fázisban ez még visszataszító lehet. A másik azt gondolhatja, hogy egyszerűen nem tudsz viselkedni. Lehet, hogy egy furcsán beszélő, dülöngélő, vihorászó nőn nevetni nagyon jó, de csak addig a pontig, amíg ez a nő nem a saját barátnőd.

• Ne játszd meg magad, és ne hazudj!

Lehet, hogy úgy érzed, mesterien alakítasz, de az esetek többségében kilométerekről látszik, ha valaki nem önmagát adja, kínosan feszeng, és próbál szerepben maradni. Ugyanez igaz akkor, ha a kitalált történeteket próbálsz előadni azért, hogy érdekesebbnek tűnj – észre fogja venni, és érthető módon nem fog többet randizni veled. Ha esetleg mégis megtenné, pár hónap alatt úgyis borul a bili, mert nem lehet a látszatot ennél tovább fenntartani.

Ilyenkor jön az  sokszor, hogy “mennyire megváltozott a másik”, közben pedig éppen most lett önmaga.:-)

Még keresed az igazit, de nem találod? Csináltam egy 8 tippből álló összefoglalót számodra, mely segít, hogy igazi társat találj magadnak. Kattints IDE, és töltsd le teljesen ingyen MOST!

 

 

0 válasz

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Érdekel a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.