5 ok a meztelenkedésre minden nap

Semmi sem bír nagyobb erővel, mint egészségesnek, erősnek és meztelennek lenni.
Mikor volt az utolsó alkalom, amikor igazán megvizsgáltad meztelen testedet? Tényleg igazából.
Nem amikor csak elsiklasz a meztelenséged felett, vagy kritizálod magad elégedetlenül.
Mikor volt utoljára, amikor csak nézted magad ruha nélkül  a tükörben, elfogadóan, tökéletességed és tökéletlenséged egyaránt.

A legtöbb ember nem tekinti természetesnek a meztelenséget, pedig mindannyian így születtünk. A meztelenségben önmagában semmi negatív, perverz vagy szexuális nincs, ezt mi társítjuk hozzá.

Meztelennek lenni teljesen természetes, és felemelő dolog.

16 éve dolgozom előadóművészként, rengeteg sztriptízműsoron vagyok túl, és olyan fotózásokon, amikor alig ruhában kellett pompázni.

Sokan kérdezik, nem érzem e magam zavarban. Talán a legelején igen, de gyorsan megszoktam, és mára már teljesen természetes, sőt.

Gyakran vágyom rá a magánéletemben is, hogy ruha nélkül próbáljak ki dolgokat, például úszni az óceánban, napozni, szaunázni, ruha nélkül aludni, táncolni. Legújabb tervem pedig egy meztelen jóga órán való részvétel.:-)

Azok az emberek, akik több időt töltenek meztelenül, jelentősen elfogadóbbak önmagukkal és másokkal szemben, fejlettebb a testtudatuk, énképük. Sokkal szabadabbnak érzik magukat, nem csak testileg, de lelkileg is.

Ha Te is szeretnéd elérni ezt az állapotot, teljes elfogadással önmagaddal szemben, itt az idő, hogy foglalkozz egy picit magaddal, és meztelen testeddel.

Ne a magazinokból és TV műsorokból visszatekintő csont sovány modellekkel foglalkozz most! Eljött a Te időd, hogy csúcsra járasd a testtudatod, az önelfogadást, és kialakíts egy egészséges testképet magadról!

Ismerd meg saját testedet, és illeszd be a napi rutinba a meztelenkedést!

Hogy miért?
Nézzük az okokat!

A saját történeted

A tested a történeted meséli el. Ha jobban megvizsgálod, láthatod, mi a történeted, és minél jobban ismered azt, annál több esélyed van rá, hogy történetet Te folytasd és úgy fejezd be, ahogy azt a legjobban szeretnéd.

A teljesség magadhoz ölelése

Semmi nem természetesebb annál, minthogy meztelenek legyünk, így születtünk, és így is fogunk eltávozni erről a világról. Ha ezt az érzést helyén tudjuk kezelni, és megpróbáljuk “levetkőzni” előítéleteinket, sokkal teljesebb életet élhetünk.

A sérülékenység megtapasztalása

Ha kicsit elemezzük a  “meztelen” szót, és tagokra szedjük, A “mez” nélküliség egyfajta védtelenséget takar. Meztelennek lenni azt jelenti, sebezhetőnek lenni. A sebezhetőség pedig azt vonja maga után, igazán bátornak kell lennünk, hogy a legmélyebben megmutassuk magunkat, ezáltal igazán szívből élhessünk.
Hogy megmutasd a világnak, mennyire egyedülálló, és különlegesen gyönyörű vagy.

Mindegyikünk egyedi és megismételhetetlen a maga tökéletlenségében, pont ezért vagyunk tökéletesek. Élvezni meztelenségünket azt jelenti, hogy hátat fordítva a mai divat alkotta ideáloknak szabadon élünk.

Hogy szembenézz félelmeiddel és felszabadítsd magad

Annyi pénzt költünk ruhára, pedig sok olyan dolog van, ami anélkül nagyobb élvezetet okoz.:-) Ezekben a pillanatokban szembenézünk félelmeinkkel fizikálisan, mentálisan, érzelmileg és spirituálisan.

Na de hogy egy picit a férfiakról is szót ejtsünk, a nőknek önmagukról és a saját testükről alkotott véleménye legtöbbször nem a szeretett férfi véleménye. Ők sokkal toleránsabbak velünk szemben, és észre sem veszik azokat a “hibákat”, amiket mi felrovunk magunknak nap mint nap.

Szerinted híztam? Nagy a fenekem ebben a nadrágban? Elég feszes a combom? Szerinted nem lóg a mellem?

És az ehhez hasonló önostorozás.

Akkor igazán vonzó egy nő és kívánatos, ha elfogadó saját magával szemben, és önbizalommal teli.

Az olyan nők, akik a saját testükkel harmóniában vannak, a szexualitást, és általánosságban az élet örömeit is jobban tudják élvezni.

Gyakorlat mára:

Íme egy nagyon jól működő gyakorlat, mely elsőre lehet, hogy nevetséges, de annál  hatásosabb!

Amikor egyedül vagytok otthon, álljatok a tükör elé (lehetőleg egész alakos legyen), és nézzétek végig magatokat. Ne ítélkezzetek, csak vizsgáljátok meg, először felületesen tetőtől talpig, majd részletesen, mindent megfigyelve.

Ne hagyd, hogy olyan gondolatok jöjjenek, mivel nem vagy elégedett. Ne ítélkezz, csak figyelj.

Majd keress magadon legalább 3 dolgot, amit szépnek találsz. Minden emberen van valami szép, így ez nem lesz nehéz.

Minden nap ismételd a gyakorlatot 1 héten át, mígnem legalább 7-8 dolgot nem tudsz felsorolni magadon, ami szép.

Meztelenségre fel!:-)

 

0 válasz

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Érdekel a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.