Hogyan érdemes pozitívan gondolkozni

A pozitív gondolkozást ellenzői azt szokták mondani, hogy hát ebben a világban minek, meg különben is a gondolkozástól nem leszek előrébb, és hát amúgy is hogy legyek pozitív, ha ez meg ez a gond.  Ahogy ez nem jó ötlet, ugyanúgy nem szabad az ellenkező hibába esni, hogy a legrosszabbal sem törődünk, homokba dugjuk a fejünket, és mondogatjuk, hogy de legalább a nap szépen süt. 😉 Ebben a cikkben őszintén írok Nektek a pozitív gondolkozás csapdájáról és előnyéről, ami talán segít Nektek is egy olyan gondolkozásmódot kialakítani, amivel boldogabban élhetitek meg mindennapjaitokat.

Hurrá-optimizmus

Az optimizmus-ellenzők népes tábora igazán rosszul van ettől a típustól. Tudjátok, ő az, aki a legrosszabb szituációban is „kötelezően” szuper pozitív. Amikor igazán rossz passzban vagy, és ő nem átölel, hanem felsikít, hogy „Ez remek, hát most biztosan sokkal jobb lesz!”, vagy éppen „Hát kit érdekel? Nézd meg, milyen szépen süt a nap!” stb.  Ez a “hurrá-optimizmus” nem feltétlenül vezet célra. Ugyanis ha fájdalmad van, nem engeded magadnak meggyászolni, ha problémád van, pedig nem megoldod, csupán elfordítod a fejedet s nem foglalkozol vele. Ezek nem segítenek, az előbbi elfojtás, az utóbbi önmagad becsapása. Igenis vannak olyan szituációk az életben, ahol reálisan, józanul kell szemlélni a dolgokat. Természetesen ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy negatív leszel, ha tudomást veszel a problémáról. Egyszerűen csak nem teszel úgy, mintha minden rendben lenne. Ettől még állhatsz a dolgokhoz konstruktívan.

Amikor minden darabokra hullik

Van az az időszak, amikor szétesik az ember élete. Kirúgnak a munkahelyedről, elválsz, meghal valakid. Ezek a gyász időszakai, és időt kell hagyni magadnak, hogy feldolgozd. A legfontosabb, hogy ne maradj ebben a negatív állapotban, hanem képes legyél pozitívan továbblépni, ha eljön az ideje. De felesleges ilyenkor azt mantrázni, hogy „minden rendben és a nap is süt”.

Problémából kihívás

Nagyszerű lehetőség az optimista szemléletmód gyakorlására, ha a problémát kihívásnak fogod fel. Ne arra gondolj, miért nem tudod megoldani, hanem konstruktívan a „hogyan” kérdéssel operálj. Vagyis: hogyan tudom ezt a szituációt megoldani? Miért jó, ha megoldom? Hogyan tudok ebből előnyt kovácsolni? stb. Egy ilyen szemléletmóddal nem lesz több probléma, vagyis nyűg, hanem egy konstruktív folyamattá változik át.

Fókusz-áthelyezés

Mi van akkor, ha semmit sem tehetsz? Ilyen, amikor ülök a dugóban, és elkések. Bármit csinálok, egész biztosan elkések. Nekem nagyon fontos a pontosság, és jellemzően pontos vagyok. De Budapesten bárkivel előfordulhat, hogy dugóba kerül. Ilyenkor nem idegeskedek már, odatelefonálok, hogy elnézést, kések, beteszek valami jó zenét, és örülök neki, hogy az autómban vagyok, és nem egy tömött buszon. Szóval ha nem tudsz semmit tenni az adott pillanatban a megoldásért, akkor próbáld meg áthelyezni a fókuszodat és érezd jól magadat! 🙂

Ha pedig szeretnéd a gondjaidat megbeszélni velem, kérj ingyenes konzultációt! 🙂

Ti hogyan oldjátok meg a nehézségeket?

 

3 válasz
  1. Cibella
    Cibella says:

    Kedves Alma! De meddig tartson az optimizmus pl. egy házasságban? Mikor van az a pont, hogy már nem fejlődünk együtt tovább vagy csak gyakoroljam, hogy “félig teli” a pohár és dolgozzam magamon. Ha én rendben vagyok a kapcsolatomat is máshogy látom. Van egy könyv Eva-Maria Zuhorst: Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz. Véleményed szerint ez csak döntés kérdése, hogy meddig lehet “instant párkapcsolati szervízt” alkalmazni, vagy szívbéli döntés? Te hogyan élted ezt meg? Nagyon köszönöm, szeretem a cikkeidet! Cibella

    Válasz
    • Pirner Alma
      Pirner Alma says:

      Kedves Cibella,

      Köszönöm leveled. Ha egy házasság valóban a kölcsönös szeretetre, végtelen összetartozásra, tiszteletre és támogatásra épül, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez működjön.
      Ami nagyon nehéz, hogy mindkét félnek maximálisan akarnia kell változni és változtatni.
      Ha csak az egyik tesz meg mindent, nem lesz elegendő, sőt nagyon kevés lesz.

      Amit én gondolok, hogy a problémák jelentkezésénél nagy erőt és energiát kell fektetni a kommunikációra, hogy el tudjuk mondani sérelmeinket, mivel nem vagyunk elégedettek, ami bánt minket, és előremutató megoldásokkal szolgálni a kapcsolatunk megjavítását illetően.

      Amennyiben a másik erre nem nyitott, még adjunk neki időt, hátha ez változik, de ha hónapok telnek el úgy, hogy nem, akkor nem érdemes tovább folytatni a küzdelmet, hacsak nem szeretnénk egy megkeseredett és boldogtalan kapcsolatban élni.

      Akkor kell nagy bátorság továbblépni, és nem azért, mert van valaki más, akinek karjaiba rohanhatunk, hanem azért, hogy egyedül legyünk, adhassunk időt magunknak, és átszellemülhessünk egy kicsit, átgondolva, nekünk min kellene a jövőben javítani, és mire van igazán szükségünk.

      Miután elfogadtuk a helyzetet, elengedtük őt lélekben is, és megbocsájtottunk magunknak, neki, és mindenkinek, akkor tudunk majd tovább lépni, és egy teljes értékű kapcsolatot kialakítani.

      Válasz
  2. Cibella
    Cibella says:

    Köszönöm. Nagyon találó dolgokat írtál. A másik fél elvileg nyitott, a cselekedetei alapján nem mindig tud/akar változni, időnként visszatér a saját dolgaihoz… lehet még nem érett meg a változásra. A kommunikációval nincs gond. Szóval itt az a nagy kérdés, hogy a szeretet alapján meddig lehet az “idő dimenzió” csúszást átvészelve várni, hogy megérjen a változásra. Az sem véletlen, ha ez nem következik be akár saját maga miatt, akár a tudatalatti miatt. Akkor valóban el kell engednem…. köszönöm-köszönöm-köszönöm a válaszodat. Kívánom, hogy nagyon boldog légy!

    Válasz

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Érdekel a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.