Az Absolutely Woman küldetése, hogy Magyarország kiemelkedő szakértőivel karöltve támogasson abban, hogy olyan nővé válj, akivé válni szeretnél, és olyan életet élj, amilyet megérdemelsz.

RÓLUNK
Minden Nő megérdemli, hogy megvalósíthassa Önmagát az élet minden területén, és kiteljesedjen azokban a női szerepekben, melyek neki fontosak.
A közösség ereje és támogatása hatalmas húzóerő a nehezebb napokon, egy igazi védőháló, mely megtart, egy hely, ahol önmagad lehetsz.
Erről szól és tudásanyagaival ebben segít az Absolutely Woman, melynek közössége ma már százezernél is több nőből áll, előfizetéssel elérhető Clubja pedig 700-nál is több Nőt támogat a világ 16 országából, céljaik, és egy boldog élet elérésében.
Ismerd meg az Absolutely Woman alapítóját
Pirner Alma
- Nemzetközi Holisztikus Egészség és Life Coach
- Nőiesség szakértő és mentor
- Az Absolutely Woman alapítója

Pirner Alma
- Nemzetközi Egészség Coach
- My Body&Life Balance Specialista
- Nőiesség fejlesztő és mentor
- Az Absolutely Woman alapítója


Köszöntelek!
Közel 20 év alatt tettem szert azokra a tapasztalatokra, melyek megalapozták az Absolutely Womant. Az utam elején előadóművész múltamnak köszönhetően bejárhattam az egész világot fellépéseimmel, így sikerült megismernem más kultúrákat is, hogyan élnek és viselkednek a nők a világ különböző tájain. Bár véleményem szerint a magyar nők a legszebbek a világon, mégis be kellett látnom, önbizalmuk és önértékelésük messze elmarad külföldi nőtársaikétól.
Hidegzuhanyként ért a felismerés, hogy a legtöbb esetben az önbizalomnak semmi köze a külső szépséghez, sőt, sok külsőleg tökéletesnek tűnő nőt láttam, akik szorongók és önbizalom hiányosak voltak. Egyértelművé vált számomra, hogy a szépség teljes mértékben szubjektív és megfoghatatlan, a kisugárzás, báj, kedvesség, ápoltság és magabiztosság azok a tulajdonságok, melyek igazán vonzóvá tehetnek valakit.
Ezt követően nagyon hosszú utat tettem meg magam is, hiszen a színpad világából a külsőségekre alapozva éltem az életemet sokáig, mégsem volt önbizalmam. Mindig úgy éreztem kevés vagyok, bizonyítanom kell, hogy értékes ember vagyok és a lelkem is szép. Hiába is rajongtak a férfiak értem, mégsem éreztem magam jó nőnek.
Megfelelési kényszer, bizonyítási vágy, önbizalom hiány. Ismerősen csengenek?
Hosszú évek teltek el, mire fel tudtam építeni magamat belül is, elengedve a maximalizmust, megfelelési kényszert, mások elvárásait és a múltat. Ezután éreztem meg először, milyen lélekben is szabadnak lenni, amikor ki tudtam lépni a korlátok közül, azon korlátok közül, amit igazából én húztam saját magam köré. Mertem végre önmagam lenni, és azzá válni, aki csak egy példaképként lebegett mindig a szemem előtt, majd rájöttem, hogy a példaképem igazából a jövőbeni önmagam.

19 éve a nők szolgálatában
Az elmúlt 19 évben rengeteg tudást és tapasztalatot szereztem, melyek által megértem a nők kihívásait és nehézségeit, segítséget és támogatást tudok nyújtani, hogy megtalálják saját útjukat, ezáltal harmonikusabb életet élhessenek, mely a környezetük javára is válik.
2015-ben, a kisfiam megszületésekor döntöttem úgy, hogy kitágítom személyes határaimat az online oktatással és vállalkozással, így született meg 2016-ban az
Absolutely Woman.
Pontosan tudom, hogy elsöpörhetetlen vágy él mindannyiunkban, hogy megtaláljuk és fejlesszük nőiességünket, szabadon élhessünk testben és lélekben bírálat és ítélkezés nélkül.
Közben pedig sikeresek és kiegyensúlyozottak legyünk a munkában és magánéletben egyaránt.
Legtöbbször elvárásoknak szeretnénk megfelelni, és úgy élni, hogy szeressenek minket, közben pedig mi nem tudjuk igazán szeretni önmagunkat. A rengeteg lehetőség ellenére, amit a mai világ tár elénk, sokszor mégis nehéz élni a szabadságunkkal.
Sokféle vélemény és igazság között lavírozva kell megtalálni a saját utunkat, de van egy nagyszerű hírem: Nem vagy egyedül! Itt vagyok, és itt van az Absolutely Woman.
Hitvallásom
Nagyon kevesen születtünk úgy, hogy igazán meg tudjuk élni a nőiességünket, élvezzük és megfelelő módon használjuk azt. Azonban ez a folyamat tanulható, az út pedig nagyon élvezetes. Nincsenek sémák és metódusok, melyek mindenkire egyaránt ráhúzhatók, az AW metódusnak az a lényege, hogy elfogadja, mindenki teljesen egyedi, ezért a megoldások is személyre szabottak.
Életterületeink felülvizsgálata és felelősségvállalás után célokat kitűzve és terveket megvalósítva haladunk jövőbeni önmagunk felé, szűkítve a rést aközött, akik most vagyunk és akivé válni szeretnénk.
Az élet egy tapasztalás, jó és rossz egyaránt, ebből vagyunk, ettől fejlődünk. Könyvekből semmit nem lehet megtanulni, ha nem válik a részeddé, ha nem tudod ezeket a dolgokat beépíteni a hétköznapjaidba, szokássá tenni őket.
“Honnan van ez a rengeteg energia, Alma?”
Nekem a sikertörténetek adnak energiát. Azok a NŐK, akik megcsinálták, és volt benne egy kicsiny részem nekem is. Építsd fel a saját világodat, melynek Te vagy a Királynője. Nem királyné, nem királylány, és nem is királykisasszony. Hanem egy igazi KIRÁLYNŐ, egy IGAZI ABSOLUTELY WOMAN.
Sok sikert az utadon, élvezd ki minden percét!
Pirner Alma
“Honnan van ez a rengeteg energia, Alma?”
Nekem a sikertörténetek adnak energiát. Azok a NŐK, akik megcsinálták, és volt benne egy kicsiny részem nekem is. Építsd fel a saját világodat, melynek Te vagy a Királynője. Nem királyné, nem királylány, és nem is királykisasszony. Hanem egy igazi KIRÁLYNŐ, egy IGAZI ABSOLUTELY WOMAN.
Sok sikert az utadon, élvezd ki minden percét!
Pirner Alma
Magyarország legjobb szakértői segítik utadat, ha velem tartasz
Minden női életterületre kiterjedően segítem a programjaim résztvevőit.
Hogy minél komplexebb megoldásokat kapj, folyamatosan keresem a partneri kapcsolatokat a legjobb szakemberekkel.
Hasznos tartalmaikkal, kurzusaikkal, videós és írásos anyagaikkal ők is melletted állnak, velem együtt.

YURKOV Kovács Orsolya

Szabó Doris

Bartha Ákos
élelmiszerbiológus, táplálkozáskutató

Cserháti-Herold Janka
termékenységtudat szakértő

Bolya Imre
karizma tréner

Bojti Andrea

Gálik Klára

Lakatos Péter
életminőség tanácsadó, erőnléti edző és táplálkozási szakértő

Benke Vali Lería
szexuálpszichológus

Péntek Enikő
aerobic edző

Kun Zoltán
stresszkutató, teljesítmény-mentor

Májer Krisztián
fitness edző és életmód-tanácsadó

Dunai Szilvi
fitness edző és funkcionális táplálkozási tanácsadó

Szollár-Kaczur Beatrix
táplálkozási szakértő és hormonegyensúly-tanácsadó

Árvai Anita – Veganeeta
vegán séf

Rácz András
biohacker

Pölös Zsófia
pilates oktató, LoveYourBelly oktató

Bernáth Melinda
gasztroblogger, ételfotós

Varga Lászlóné Ági
arctorna tréner, pilates oktató

Csorba Anita
kreatív mentor, tartalom-és műsorgyártó, festőművész

Dallos Zoltán
vállalkozó, a DLX MEDIA marketingügynökség alapítója

Barcza Zsuzsanna
dietetikus

Solymosi Krisztina
közgazdász, pszichológus, vezető tréner

Hagymásy Orsolya
Galateo, modern etikett, életstílus
...és még sokan mások, akik programjaimat videós / írásos tananyagokkal támogatják.
Rólam mondták





Éld az életed!
3 részes interaktív videós tréning
Élet, ahogy én szeretem!

Kíváncsi természet vagyok, imádok utazni és felfedezni, ez az egyetlen komoly hobbim. Néha egyedül is.
Absolutely Woman® mérföldkövek
Elindult a "Több, mint Bikini Body Kihívás", ami azóta minden évben ismétlődik a holisztikus női egészségtudatosság jegyében, és sok száz nőnek segített már tartósan életmódot váltani és élete legjobb formáját elérni.
2018. márciusAz Absolutely Woman Club megalapítása, ahol egy előfizetői rendszer keretén belül folyamatos támogatást kapnak a résztvevők hónapról-hónapra.
2019. októberAz Absolutely Woman Club 1 éves születésnapja, ahol végre az online tér után személyesen is találkozhattunk a résztvevőkkel egy hatalmas buli keretén belül.
2020. október"Absolutely Woman - Nőiesség mesterfokon - Legyél önmagad legjobb verziója" című könyvem megjelenése.
2021. októberAz Absolutely Woman CLUB első tábora, ahová négy országból érkeztek a clubtagok.
2021. októberB2W 2022 – Az év társadalmi szerepvállalás díja
2022. október"Absolutely Woman Diéta – Egészség és szépség egy életen át" című könyvem megjelenése.
2022. december