A női identitást valahogy szokás összemosni az anyasággal, legalábbis a képzeletbeli nővé válási skála egyik kötelező pontjának tekinteni azt, hogy valaki gyermeket szül, vállal és nevel. Tény és való, hogy ez egy olyan beavatás a nő életében, ami semmi mással nem ér fel, ám hogy ettől lenne nő egy nő, az barokkos túlzás.
Az anyaság köré épített nőiség mögött érződik jószándék, az viszont bebizonyosodott, ez a nézőpont mennyire kontraproduktív. Megannyi nő és gyermekeik nyomorodnak meg az anyaközpontúság fókusza alatt, és ez a társadalom egészére kihat.
A gyermektelenség az anyasággal egyenlő értékű döntés
Ha valaki felismeri magában a vágyat a gyermektelenségre vagy azt, hogy neki nincs affinitása a gyermekneveléshez, egy becsülendő dolog. Míg nyolcmilliárd ember él a Földön, a faj kihalását nem veszélyezteti ez a döntés akkor sem, ha milliók határoznak így. Ellenben kevesebb olyan gyermek válik aztán boldogtalan felnőtté, akire igazából nem álltak készen a szülők, csak azért vállalták őket, mert ez a társadalmi elvárás. A társadalmi nyomás és a szülői türelmetlenség házasságából millió példa született már arra, hogy mehet félre a nevelés, gazdagítva az emberi populációt újabb és újabb boldogtalan generációkkal.
Hogy valaki miért nem vállal gyereket, és miért hozza meg azt a gyermekvállalókéval egyenértékű felnőtt döntését, hogy nőként nem szül, sok okra vezethető a természetvédelmi és szociokulturális skálán. Annak számít csak az ok, aki meghozza a döntést, és bárhogy is legyen: végtelen teljes élet élhető gyermekkel és gyermek nélkül is – ahogy lehet sivár az élet anyaként és gyermektelenként is. Nem ez számít.
A gyermektelen NŐ is nagybetűs
Sem a tudatos gyermektelenek, sem a meddőséggel küzdő nők nem érnek kevesebbet emberként és nőként sem, mint az anyák. Ezt nagyon fontos tudatosítani mind a megbélyegzést kockáztató gyermektelenekben, mind a gyermekvállalókban. A női identitást ugyanis nem az határozza meg, valaki anya-e vagy sem. Ha igen, ott viszont deficit van, ami megint csak csorbítja a női minőséget, és érdemes foglalkozni az önmagunkkal való kapcsolódással.
A női mivoltunk megélése és az anyaság két külön dolog, amit szét kell választani. A nő elvitathatatlan szerepe a termékenység, az életet adás, a teremtés, ám ennek megéléséhez nem elengedhetetlen a gyermeknemzés, majd később a gyermeknevelés. A gondoskodásnak számos formája van, és itt nem a házikedvenceket kompenzációból gyermekekként kezeléséről van szó. Az anyaság helyett másban megélt gondoskodás nem valami alantas pótcselekvés, hanem egy teljesértékű tevékenység.
Az anyaság a nőiségnek csak egy választott része
Gondoljuk Kalkuttai Szent Terézre. Hát hová lettek volna az indiai gyerekek, és hol tartana ma a világ az ő jó cselekedetei nélkül? Nem kellett anyának lennie a teremtéshez. Ahogy megannyi más nőnek sincs erre szüksége. A teremtés csodája ugyanis nem egyenlő a szüléssel, ez egy zsigerileg belőlünk áradó forrás, amivel bármit lehet táplálni, csak meg kell tanulni használni.
Abban a kérdésben, hogy ki vállal gyereket és miért, illetve ki nem vállal és miért, nem fogunk dönteni. Sőt, a döntés szabadságát meghagyjuk minden felnőtt nőnek.
Mindazonáltal az évszázados tévhitekkel, miszerint a nőiesség kikerülhetetlen része az anyaság, le kell végre számolnunk. A női minőségnek nem állomása az anyaság, hanem egy lehetősége.
A szelektív empátia nem visz minket közelebb egymáshoz – ha a másképp vélekedőkről ítéletet mondunk ahelyett, hogy elfogadnánk, az csak távolságot szül. Az sem jó, ha a gyermektelenségével nyomasztjuk egy nőtársunkat, ahogy az sem, ha a gyermekvállalók ökológiai lábnyomát olvassuk a fejükre.
Itt az idő tudatosítani, hogy nem csak azon nőkkel vagyunk mind egyazon szálra felfűzött gyöngyszemek, akikkel hasonló döntéseket hozunk, hanem mindenki mással is. Együttérző beszélgetésekre, szemléletváltásra, nyitott elmékre és szívekre van szükség. Ez a fajta befogadás, teljes empátia, odafordulás, szeretet és gondoskodás az, ami többek közt nővé tesz egy nőt.
