Az egy dolog, hogy női skillnek minősül a szerteágazó figyelem, de hogy a 2020-as évek közepére eljutottunk oda, hogy nem csak a karrier-gyereknevelés tengelyen akarunk teljesíteni 120%-ot, hanem még 20 másik pályán, abszurd. Minden legyen tökéletes Insta díszlet az életünkben, mert különben nem értünk el semmit? Aztán csodálkozunk, hogy 40 évesen kiégünk, meg már a “midlife crisis” alkartetováláson gondolkodunk.
Ismerős a helyzet, hogy majd szétszakadsz a nap folyamán, még az énidőd és a szépségperceid is pontos forgatókönyv szerint haladnak? Ha a kimerültség határán se maradhat ki a negyedik hajpakolás és a feszesítő hialuronzselés szemmaszk, mert akkor megborul a tökéletes világ gyémánttengelye… na, akkor azért érdemes elgondolkodni azon, jó-e neked és a környezetednek ez az út.
Főleg, ha már bekúszott az attól való félelem is, hogy ha megengeded magadnak a semmittevést, az egyenlő a naplopással.
Az életközepi válság során saját magunk állítjuk fel a fejünkben az ítélőszéket, ami a véget nem érő önmardosás poklában tart. Ez pedig elvezethet odáig, hogy egyszer csak az sem okoz örömet, ami addig a hobbink volt, a társas kapcsolataink is leépülnek, fásultak leszünk egy kilátástalan életben, amiben úgy látjuk, semmit nem hoztunk össze az életünkben, ami jó lenne.
Amit tudunk az életközepi válságról
Az életközepi válság alapvetően 45-50 éves kor között köszönt be, de egyre korábban tetten érhető, már a 30-as korosztálynál is sokszor megfigyelhető. Az állandó rohanás, az internetről szakadatlan ömlő inger mind lejjebb tornázza a korhatárt.
Először az 1930-as években fogalmazta meg C.G. Jung az életközepi válságot a jóléti társadalmak mentális térképét vizsgálva. Az életük delején lévő ifjúk dilemmái juttatták el arra a következtetésre, hogy bizony nevet kell adni ennek a sokszor komoly fizikai és lelki problémákat generáló állapotnak, ami hosszú évekig is elhúzódhat attól függően, foglalkoznak-e vele.
Tudod, mit jelent ez? Ha ennek a helyzetnek neve és definíciója van, akkor sokan vannak és voltak is életközepi válságban, amilyenben most esetleg te is. Ez nem anullálja az érzéseid és nehézségeid, félre ne érts, inkább arról van szó, hogy nem vagy egyedül, cserébe viszont van számodra megoldás.
Nem törvényszerű hogy az életközepi válság elérje az embert (egyébként férfiakat és nőket is kínoz). Vannak azon szerencsések, akik megtalálják az életük értelmét már fiatalon, és minden nehézségük ellenére a fókuszt a jelenükön tudják tartani.
Az életközepi válság mókuskereke
Aztán persze van, akit óhatatlanul benyel a mókuskerék – egyeztess egyszerre három könyvelővel, fizesd be időre és a tizenkettő közül a megfelelő bankszámlára az adód, a járulékod, a hetvenöt számlád, mert persze kell a végtelen előfizetés, a társaság nem fogad majd el streaming témák nélkül. A háztartási gépek átlagéletkora 30 évről 3-ra csökkent, ezek cserélése, javítása mellett lavírozzon az ember, hogy aktuálisan hogyan lehet jó szülő, tartsa naprakészen a kémiatudását a legfrissebb kapudrogok után kutatva, hogy a tinédzser gyereke kódnyelvéből következtethessen a nem helyes fiatalkori rekreációs tevékenységekre, és akkor mindezt a reggel 8:30-as meeting előtt, ami után nincs megállás a munkában. Egészen addig, amíg hazaérve nem kell puccba vágni a lakást két edzés közt, kerti partyt tartani, hogy legyen mit feltölteni az Instára, meg hát elve gáz, ha valaki nem extrovertált 0-24. A nap utolsó két órájában pedig maradjon meg rózsaillatú, éber szexistennőnek soha nem szűnő tupírral.
Minél több lapból építjük, annál gyorsabban omlik össze a kártyavár, és maradnak a kérdések – mit ér az életem ruhavásárlás és gyereknevelés nélkül? A felismerés után, hogy az életünk nem mindig a tervek szerint alakul, s ez vajon rossz vagy jó-e, jó esetben eljuthatunk addig a kérdésig, hogy vajon mit akarunk elkerülni ennyi inger fogyasztásával? Vagy ami még jobb: mégis kinek akarunk megfelelni az állandó múltba kapaszkodással vagy jövőbe révedéssel?
Az életközepi válság testi-lelki tünetei
A midlife crisis sokféle lehet, alapesetben kísérik tépelődő érzelmi tünetek, fásultság és bénultság. Tényleg olyan, mintha az addig imádott squasholás következő edzésén csak állnál a fal előtt, és nem tudnád még csak bemelegíteni se a labdát. Mert minek? Semmi értelme, és még csak örömet sem okoz. Innen három lépésből el lehet jutni a csökkentértékűséghez, ami tovább fokozza a testben eközben beinduló hormonzavarokat, nehezebben megy majd az alvás, napközben a koncentrálás. Különböző testi tünetek jelenhetnek meg, miközben szépen építjük le a szokásainkat.
A krízisünk központi gondolata, hogy megkérdőjelezzük saját magunkat, és ez nem a kellemes filozofálgatós értelemben vett kétely. Itt aztán feljön az előző 45 év minden döntése, hogy vajon jól jártunk-e el. Ezzel párhuzamosan bejöhetnek a jövőtől való félelmek. És itt van egy fontos dolog.
Az életközepi válság ugyanis a múltbéli hiányokban ragadás szomorúságát és a jövő félelmeit rejtheti magában. Lehet egyiket és másikat, vagy egyszerre a kettőt, de az életközepi válság lényege, hogy nem vagy jelen az életedben. Nem tudsz fókuszt helyezni a jelenre, pedig a Kung-fu panda 2 óta tudjuk, hogy a legfontosabb mindig a most.
Ami segíthet kikecmeregni
Lehet, hogy nem jól csináltunk dolgokat, és borzasztó félelmetesek azok a történések, amiket nem látunk előre. Azonban fontos megőriznünk a rugalmasságunkat, hogy magunk mögött hagyhassuk, ami nem szolgálja a pillanatot, és hogy hagyjuk a jövő természetes áramlását. Miközben mi megéljük a jelent.
Az életközepi válság azért is válság, mert onnan kicsit (vagy nagyon) kilátástalannak tűnik a helyzet. Kijutni onnan fokozatosan lehet, nem egyik pillanatról a másikra tudjuk visszahelyezni a fókuszt a jelenre, és nem két másodperc az sem, hogy visszahozzuk az örömöt az életünkbe.
A fontos értékeket, a másoknak való megfelelés helyett az önmagunkkal való elszámolás útját kell megtalálni. Nagyon-nagyon sokat tud segíteni ebben, ha van egy elfogadó és segítő közeg, aki támogat ezekben az apró lépésekben, és ahol meg lehet beszélni a nyomasztó gondolatokat. Sokkal könnyebb úgy szárba szökkenni, ha a talaj nem ingoványos, így a kapcsolatokban is fontos rendet tenni párhuzamosan azzal, hogy a jelen életünk trónját megpróbáljuk elfoglalni.




