Mennyire foglalkoztat mások véleménye?

 

Sok olyan nőt ismerek, akiről valósággal lepereg mások véleménye, és a sziklaszilárd önbizalmukat még egy nyersebb kritika sem képes megingatni.

Másokat viszont gyakran megbánt kibillent a negatív visszajelzés, akár komolyabb önértékelési gondokat is kiváltva. Hogyha inkább a második csoporthoz tartozol, ez a bejegyzés neked szól.

 

Meg fogsz lepődni, de ezen a téren sokat tanulhatunk a férfiaktól

A férfiak a példaképeik mellett általában azokra hallgatnak, akikre felnéznek. A máshonnan érkező észrevételekkel viszont nem foglalkoznak sokat. Szerintem ezt a szokást  mindenképp érdemes ellesni tőlünk.

Mi nők ugyanis hajlamosak vagyunk válogatás nélkül mindenki véleményére adni. Ez viszont ingoványos terep, hiszen elég egy váratlan kritika a közösségi médiában kitett posztodra, és máris alapjaiban inoghat meg az önbizalmad.

Az egyik legrosszabb elképzelhető forgatókönyv, ha pont egy negatív megjegyzés miatt nem vágsz bele valamibe, amit egyébként fontos lenne megtenned. Tegyük is gyorsan tisztába, kinek az észrevételei számítanak, és kiét ignorálhatod egész nyugodtan.

 

Akiknek a véleményén nem érdemes túl sokat rágódnod

Eleve ne foglalkozz annak a véleményével, akitől nem kértél visszajelzést. A kéretlen komment ritkán érkezik pozitív célzattal, emiatt meg kell próbálnod kizárni. Tudom, könnyű mondani, de a saját önbizalmad megóvása érdekében ezt tudatosítanod kell magadban.

Számíts rá, hogy manapság leginkább a közösségi médiában szokás ilyesfajta kritikai észrevételekkel dobálózni. Ha meg is talál egy-egy „komment huszár” a negatív véleményével, egyszerűen csak engedd el a dolgot.

Inkább töltekezz azoknak a meglátásaiból, akiknek tényleg számít a visszajelzése. Ők ugyanis jó eséllyel építőleg szólnak majd hozzád, és egy esetleges kritikai észrevételt is segítő szándékkal mondanak.

 

De akkor kinek is számít a véleménye valójában?

Azokra hallgass, akik már keresztülmentek azon az úton, aminek Te még az elején tartasz. Akik sikeresen véghezvittek olyan nagyszabású dolgokat, amikre erőteljesen vágysz. Nekik valós rálátásuk lesz a helyzetedre, a tapasztalatukra hagyatkozva pedig értékes tanácsokkal láthatnak el.

Vállalkozásindítás előtt állva annak érdemes hallgatnod a tippjeire, aki önmaga is sikeres vállalkozást épített fel. Párkapcsolati tanácsokat pedig olyantól tanácsos megfogadni, aki önmaga is harmonikusan él a párjával.

Ezért van az, hogy néha a legjobb barátnőd véleménye sem lesz mérvadó. Ha ugyanis nem számít jártasnak a szóban forgó területen, akkor a legnagyobb segítőkész szándék ellenére is a saját félelmeit fogja rád vetíteni.

Ha például hozzád hasonlóan az ő gyereke sem a legszorgalmasabb az iskolában, akkor úgysem hozzá fordulnál a „hogyan tanuljak a gyerekkel” kérdéskörben. Inkább építs egy sokat tapasztalt tanácsadó, mentor vagy coach véleményére, akinek kisujjában van a gyereknevelés minden fortélya.

 

Időbe telik függetleníteni magad mások véleményétől, de megéri

Tudom jól, hogy a cikk elolvasása után nem fogod varázsütésre kizárni sem a kritikát, sem a kéretlen visszajelzéseket. Nem is ez volt a célom ezzel az írással. Inkább a gondolat magját szerettem volna elültetni benned.

A valójában nem számító vélemények kizárása ugyanúgy fejleszthető, akárcsak egy izom. Tekints rá úgy, mint egy tréning programra. Először piszok nehéz lesz gyakorolnod, viszont idővel bele fogsz jönni.

Ez pedig a felszabadultság olyan elképesztő érzését fogja kiváltani benned, amit korábban elképzelni sem mertél. Bombaerős önértékelésre tehetsz szert, miközben félelmek és gátlások nélkül szépen kiteljesedhetsz.

Olyan ez, mintha autót vezetnél. Mindig csak azoktól kérj navigációt, akik maguk is tisztában vannak a helyes iránnyal.

Sok sikert az utadon!

UI: Hoztam Neked pár önbizalom erősítő gyakorlatot, töltsd le az INGYENES EBOOK-omat ITT!

 

 

0 válasz

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Érdekel a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük