Barion Pixel

Január, a kihívások hónapja – mivel készülsz az újévre?

Az újévi fogadalmak nagy része – ha nem az összes – már január végére megdől. Ennek egyik fő oka lehet, hogy a legtöbben a valóságtól nagyon elrugaszkodott fogadalmakat tesznek és bevállalnak teljesíthetetlen kihívásokat. Az Új év és vele az új lehetőségek akkora nyomással nehezednek ránk, hogy nem csoda, ha olyan lehetetlen dolgokat fogadunk meg magunknak, mint például, hogy soha többé nem eszünk csokit. Akkor lesz igazán sikeres és betartható a fogadalmad, ha kisebb lépésekben haladsz, és minden fogadalmadat kihívássá változtatod, és meglátod, ezúttal mindet sikerül betartani!

Vezess naplót!

Vásárolhatsz tematikus naplót, ami kimondottan arra készült, hogy megtanulj hálás lenni a mindennapi apróságokért, vagy vannak olyanok is, amik azért készültek, hogy motivációt adjanak az év minden napjára. Persze egy sima füzet is megteszi, vagy egy mappa a gépeden. A lényeg, hogy olyat válassz, amit napi szinten tudsz használni, és szem előtt van.

Az esténkénti naplóírás segít jobban a céljaidra fókuszálni, és hamarabb észreveszed, ha letérnél az útról. Ezen kívül nagy segítség lehet a mindennapi stressz levezetésében, ha kiírod magadból. Ha este írsz a naplódba az elmúlt nap eseményeiről, jobban alszol, ha pedig reggeli készülődésed része lesz a naplóírás, meg is határozhatod magadnak a napi céljaidat!

Én is azt vallom, a “szó elszáll, az írás megmarad.” Tervezz mindig papíron, határidőkkel, részcélokkal. Dolgozd ki a célaid mérőszámait. Az, hogy lefogyok 10 kg-ot jövőre olyan, mintha meg se fogadtál volna semmit. Ugyanez az “jövőre egészségesebben fogok élni” című mondat. Semmit nem ér. Ne általánosságokban beszélj/írj/fogalmazz.

Tegyél mindennap az egészségedért!

Nem kell egyből törölnöd a szótáradból a csokoládét, de próbálj más, egészségesebb alternatívát találni a nassolásra, és addig is, míg meg nem találod a számodra tökéletes nasit, csökkentsd a napi csoki adagodat 1 tábláról maximum 1 kockára! Ha pedig még motiválóbbá szeretnéd tenni a játékot, vond be barátaidat és kollégáidat is a kihívásba, hogy ki találja meg a legfinomabb csoki pótlékot!

Ha jövőre az egészséged és a csinosabb alak elérése is szerepel a fogadalmaid között, úgy tudsz egyszerre mindkét ügyben előre lépni, ha minél több zöldséget fogyasztassz, és itt elsősorban nem az olajban kisütött sültkrumplira gondolok. Fogyaszd a lehető legtöbb zöldséget nyersen vagy párolva, és kísérletezz, hogy mivel tudod a számodra legkellemesebben lecserélni az örök krumpli és fehér rizs párost!

Nagyon fontos, hogy figyelj oda a megfelelő mennyiségű vízfogyasztásra! Mindig legyen a táskádban legalább egy fél literes üveg, a munkahelyeden pedig be is állíthatsz magadnak riasztást, hogy ne felejts el meginni egy nagy pohár vizet. Versenyezzetek kolléganőddel, hogy kinek fogy el több víz a nap végére! Ne akkor igyál, amikor szomjas vagy, mert akkor már jelez a szervezeted a kiszáradás miatt. Legyen rutin a vízivás, mert rengeteg dologban segít. Fáradtság, fejfájás csillapítás, jobb emésztés, szebb bőr, fogyás beindulása, mérsékli a narancsbőrt, hogy csak egy párat említsek.

Naponta legalább egy órát fordíts magadra!

Ez jelenthet bármit számodra, de az a fontos, hogy minden nap legyen egy órád kicsit kikapcsolni. Ez lehet egy forró fürdő a kádban, vagy egy óra torna otthon, vagy csoportos órán a barátnőddel. Ehhez pedig ragaszkodj! Ez az egy óra az egész család pihenőideje is lehet, mindenkinek a számára leginkább feltöltő elfoglaltsággal.

Azt gondolod, neked erre nincs időd? Vagy azt, hogy ez önző dolog? Ha így érzel, ideje, hogy leülj kicsit, és átgondold az életed. Vannak céljaid? Remélem igen! Teszel is érte nap mint nap? Remélem igen! Márpedig ehhez idő kell és befektetett energia. Ha csak álmodozol, mi mindent szeretnél, de valahogy soha nem valósul meg, annak pont az az oka, hogy nem fordítasz rá elég figyelmet.

Mozogj többet!

Nem kell január elsejétől naponta órákat az edzőteremben töltened, vagy azonnal beiratkoznod egy crossfit edzésre. Kezdd apró lépésekkel! Parkolj pár sarokkal arrébb, és sétálj napi 10 percet a munkahelyedig, hétvégén túrázzatok egy nagyot a családoddal, vagy elkezdhetsz egy csajosabb mozgásformát, mint amilyen az egzotikus tánc is, ahol szinte észrevétlenül formásodsz majd, miközben egyre szexibbnek érzed magad belülről is.

Sokkal könnyebb lesz tartanod magad a napi mozgásmennyiséghez, ha lesz ebben társad! Beszélj össze egy kolléganőddel, hogy szálljatok le együtt a buszról egy megállóval korábban reggel, és befelé sétálva megbeszélhetitek a munkahelyi legfrissebb híreket is. A megtett plusz kilométereket pedig akár telefonnal is mérhetitek, hónap végén pedig összevethetitek az eredményeket!

Ami nagyon jó, hogy bizonyított tény, napi 30 perc intenzív magas intenzitású interval tréniggel jobb eredményt tudsz elérni, mintha órákat töltenél edzőteremben. Akkor mi tart vissza, hogy otthon fél órát mozogj? Olcsó, időhatékony, kényelmes.

Építs szilárd alapokat!

Göngyölítsd fel a lehúzó tényezőket és buktatókat, melyek befolyásolják az életmódváltásodat és oly sokszor elgáncsoltak már. Homokra nem lehet építkezni. Mi lehet fontosabb, mint az egészséged, ami nélkül minőségi élet és jó teljesítmény sem létezik. Tudom, hogy nagyon nehéz belekezdened, főleg egyedül és sokkal könnyebben feladod ha akadályba ütközöl, de gondolj mindig arra, hogy a vesztest és a nyertest az különbözteti meg első sorban, hogy a nyertes soha nem adta fel. Legyél türelmes magaddal és a folyamattal és hidd el, a siker nálad sem fog elmaradni.

És mi lehet felszabadítóbb annál, mint hogy végleg leszámolhatnál a sikertelen életmódváltással? Hidd el, az erőfeszítés mindig meghozza gyümölcsét!

 

 

Pirner Alma

A szerzőről

Szia, Pirner Alma vagyok. Folyamatosan frissülő blogbejegyzéseimmel inspirállak, hogy megtaláld a saját utadat, és olyan életet élj, amilyet csak szeretnél.

Kategóriák

További bejegyzések a szerzőtől

Önbizalom

Mondj igent magadra!

Az ÉLETED múlik az önbizalmadon. Túlzásnak hangzik? Hidd el, nem az. Gondold csak végig, mennyi mindenbe bele se kezdtél, vagy éppenséggel nem úgy

Tovább olvasom
Életvezetés

Hogyan alkalmazkodj az otthoni munkához?

Ha esetleg megkérdeznéd az embereket rólam, valószínűleg azt mondanák, abszolút extrovertált és társaságkedvelő vagyok. Hisz 16 évet dolgoztam színpadon közönség előtt, rengeteg előadást

Tovább olvasom
Életvezetés

Álomból megélhetés. Hogyan valósítsd meg ötletedet?

Mi kell ahhoz, hogy a régóta dédelgetett álmod megvalósuljon? Hogyan tudsz szellemileg felkészülni arra, hogy az ötleted testet öltsön? Légy magabiztos és rettenthetetlen, tűzz ki célokat és könyörtelenül valósítsd meg azokat! Hallgass a szívedre és álmodból könnyen megélhetési forrás válik.

Tovább olvasom
csinos, egészséges nő szaunában, ezzel egészíti ki a diétát
Életmód

A diéták útvesztőjében

Rövidtávú megoldások Gondolom, Te is tapasztaltad, milyen hihetetlen mennyiségű információval traktálják az embereket, hogyan fogyjanak le pár hét alatt, mit egyenek és mit

Tovább olvasom
Életvezetés

Álomból megélhetés. Hogyan valósítsd meg ötletedet?

Mi kell ahhoz, hogy a régóta dédelgetett álmod megvalósuljon? Hogyan tudsz szellemileg felkészülni arra, hogy az ötleted testet öltsön? Légy magabiztos és rettenthetetlen, tűzz ki célokat és könyörtelenül valósítsd meg azokat! Hallgass a szívedre és álmodból könnyen megélhetési forrás válik.

Tovább olvasom