Egy 50 pluszos nőnek nem szűnik meg az élete azért, mert pár ránccal több feszül az arcán, vagy mert egy menopauza után kevesebb szexet kíván. A nőiesség addigi aspektusaihoz képest mások jelennek meg, és nem a 20 évesek szenvedélyét kell keresni magunkban, hanem az 50-esek tüzét, így maradhatunk magunkkal harmóniában. Ehhez pedig jó, ha a külső is igazodik.
Gyönyörű korszak egy nő életében igazából minden életkor, az 50-es éveinek szépségei közt ott van a kiteljesedés érzése, a megnyugvás, a megérkezés. Kicsit olyan, mintha a belső tűz a pislákolás és a világot lángba borítás után egységesen lobogna. Tehát semmiképp sem kis darab, hamu alatt éppen izzó parázsról van szó.
Érdemes megcélozni ennek megélését ahelyett, hogy a korábbi évek tendenciáit próbáljuk görcsösen megtartani. Az nem jó irány, ha a generációs szakadék fölött egyensúlyozunk a 20 éveseknek kitalált trendekbe bújva – sem megélésekben, sem a külsőt tekintve. Nézzük végig, hogyan tudunk belehelyezkedni adottságainkba és a jelenbe, és melyek azok a súlyos bakik, amelyek a nőiességünk kihangsúlyozása helyett inkább nevetség tárgyává tennének.
Most az igenis fontos külső jegyeket érintjük, amelyek hatással vannak a belső megéléseinkre, folyamatainkra, önbizalmunkra is. Ha az önismeret mélyebb megélései érdekelnek, az Absolutely Woman clubban ezek tisztázására is van lehetőséged.
Smink – mert a ráncos bőrt nem úgy festjük, mint a kifeszített vásznat
50 éves kor környékén is megjelenhet egyfajta életközepi válság, hiszen nem az az arc néz vissza ránk, ami korábban, meg hát a szétretusált videoklipek és Insta fotók világából egyenesen az arcba kapjuk azt a kifacsart elvárást, hogy egy középkorú nőnek is simaarcúnak és feszesnek kell lennie. Reméljük, nem meglepetés, hogy ez nincs így. Mégis nagy hatással tud lenni ránk, és vissza akarjuk kapni a régi vonásainkat. Ezért nekiállunk vadul sminkelni. Ezzel nincs baj addig, amíg nem a fiatal bőrre szánt trendet próbáljuk meg követni, vagy ha elhagyjuk azt, amit fiatalabb korban megszoktunk.
A helyes sminkelés általános alapszabálya, hogy a bőrápolás legyen precíz, mindenre kitérő és rendszeres. A sminkelésnek több célja lehet, aminek van egy elérhető maximuma. Ezt meghatározza a kiinduló alap, és az ápolt bőrön bizony jobb lesz a smink.
Gali Renáta profi sminkes, az Elegáns Sminkfortélyok tanácsadója szerint lehet jól sminkelni 50 felett, sőt. Ehhez az elsőszámú szabály, hogy elhagyjuk a matt, nagyon erős fedésű alapozókat és púdereket. Nincs az az 50 pluszos nő, akinek a ráncait ezek ne mélyítenék. Ellenben a lágyabb, természetesebb fényű alapozók, az apró szemcséjű, lágy púderek használhatók.
Félre lehet csúszni az arcpirosítókkal is. Az erős színekkel könnyen elérhető a bohócszerű arc, erre figyelni kell, ha nem akarunk nevetség tárgyává válni. A nagyon matt porokról ebben a korban méltósággal lemondunk, és a krémes textúrák felé vesszük az irányt. Tudod, mi a legjobb? Hogy 50 felett már elég egy lágy rúzs is krémpirosítónak, mert a zsírossága nem fog gondot okozni a pórusok esetében.
A feketével nagyon erősen és vastagon körbehúzott szemet is el kell engedni. A szemtípusnak megfelelően ki lehet emelni a tekintetet, akár barnásabb árnyalatokkal. A túl sötét kontúr csak kiemeli a ráncokat.
Apropó, a szem körüli ráncokat is lehet árnyalni. Korrektorból szintén a lágyabb, a folyékony textúrát érdemes választani, és ami a legfontosabb: okosan kell csalni. Ehhez Gali Renáta oszt meg 1-2 trükköt.
“A szem alatti ráncos területről, az alsó szemhéjról tereljük a figyelmet a felső szemhéjra. Ezt egy jól megválasztott rúzzsal fokozzuk, hogy az ajkakon is hangsúly legyen. Lehetőleg legyen egy szájszínhez közeli árnyalat, nem kell semmi feltűnő. Ha az arcot a színtípusnak megfelelő élénkebb rúzs dobja fel, az is alkalmazható, de ebben az esetben tartós rúzst válasszunk. A nem tartós rúzsok nem kopnak szépen, és élénk szín esetén feltűnő, nevetséges elkenődés lesz a sminkből.”
Alapvető hibák az öltözködésben: nem biztos, hogy a divatos kiemeli az adottságainkat
Az első és legfontosabb, hogy a ruhánk legyen kényelmes. Ne arra használjuk az öltözködést, hogy elbújjunk benne, hanem emeljük ki a szépségünket, miközben jól érezzük magunkat a szettünkben. Sokféle vélemény létezik arról, mi ronthatja el a stílusunkat és mi dobhatja fel, Kovács Orsolya stílustanácsadó, a Yurkov alapítója, női mentora szerint is vannak gyakori hibák, különösen 50 felett.
“Láttam már sok olyan 50-es nőt, akinek jól álltak a fiatalos trendek, viszont jellemzőbb az, hogy nagyon félrenyúlnak ezzel, hátha azzal visszanyerik fiatalos megjelenésüket. Könnyen túl lehet lőni a célon, és így a nő nem lesz összhangban az életkorával és stílusával” – vallja.
Az idő múlásával a test alakja változhat és fontos, hogy az öltözködés ezt tükrözze a stílustanácsadó szerint. Verjük ki a fejünkből, hogy a 20 évvel ezelőtti ruhákba belepréseljük magunkat, és fogadjuk el, hogy ha szűk, akkor nagyobb méret kell. A nem megfelelően illeszkedő ruhadarabok viselése öregítő hatást kelthet – vallja Orsolya. Bátran frissítsük a megjelenésünket, a változás a Nő életének is velejárója.
Milyen stílust érdemes követni?
Leginkább mindenkinek a sajátját, ami egyébként egy életen belül többször változhat. Az öltözködés esetében is jó, ha az egyre érettebb, magabiztosabb stílus visszatükröződik. Ehhez pedig életünk során fel kell fedeznünk, aktuálisan mi áll nekünk a legjobban, és mi fejezi ki a belső világunkat.
“Ez lehet egy adott színpaletta, egyedi minták vagy ruhadarabok. A jó minőségű alapdarabok és ruhák hosszú távon sokat segíthetnek abban, hogy stílusosan és kényelmesen öltözködjünk. Ezek a darabok általában jobb minőségű anyagokból készülnek, és hosszabb ideig megőrzik formájukat és színüket. A megfelelő méretű és fazonú ruhák viselése nemcsak jobban mutat rajtunk, hanem kényelmesebbek is.”
A Yurkov alapítója egyébként a nők önismeretére is nagy hangsúlyt fektet, évek óta a személyiséggel együtt kezeli az öltözködést. Az önismeretnek és az önbizalomnak nagy jelentősége van szerinte, különösen 50 felett.
“Az önismeret segít abban, hogy jobban megértsük, mi áll jól nekünk és mi fejezi ki igazán az egyéniségünket. Az önismeret segíthet abban, hogy tudatosabbak legyünk a saját preferenciáinkkal és stílusunkkal kapcsolatban. Ha magabiztosak vagyunk, az tükröződik a viselkedésünkön és a megjelenésünkön is. Az önbizalom segít abban, hogy büszkék legyünk arra, amit viselünk, és hogy magabiztosan viseljük a ruháinkat. Büszkék legyünk arra, akik vagyunk, ebbe beleértve a korunkat is.”
A méltósággal öregedés ne legyen 2024-től szitkozódás. Ne rezzenjünk össze a kifejezés hallatán, inkább használjuk büszkén. Hiszen ez nem az életről való lemondás, hanem a kiteljesedés felé vezető út. Ha pedig ezt a teljességet mutatjuk a külvilágba a megjelenésünkkel, az erősödő önbizalmunk tovább fokozza ragyogásunk fényét.
Ha érdekelnek hasonló tartalmak, iratkozz fel HÍRLEVELÜNKRE!



